Hírek Rendezvények EMLÉKKILÁTÓ

Rent a Bike

Menterend

Március 2., csütörtök, 09.00 óra. Zentai Magyar Kamaraszínház

A Zentai Magyar Kamaraszínház előadása

Fazekas Mihály: Lúdas Matyi

Egy eredeti magyar rege négy levonásban

Szereplők: Dévai Zoltán, Lőrinc Tímea, Nešić Máté, Papp Arnold, Rutonić Róbert, Virág György. Rendező: László Sándor. Dramaturg: Góli Kornélia. A színpadi látvány megvalósításában közreműködött: Rutonić Róbert. Zenei munkatárs: Virág György.

Ki ne ismerné Lúdas Matyi történetét, a bátor fiúcskáét, aki megfogadta, háromszor tanítja móresre a pöffeszkedő Döbrögi uraságot?

Az eredeti történet Fazekas Mihály tollából származik, ehhez nyúl vissza a Zentai Magyar Kamaraszínház előadásának szövegkönyve. A színpadi látvány és a színészi játék pedig az önfeledt, gyermeki fantáziajátékokból merít, ahol semmi sem az, aminek látszik, illetve minden az lehet, aminek látni szeretnénk!

Mese, tanulsággal, nem csak gyerekeknek!

Március 3., péntek, 10.00 óra. Zentai Magyar Kamaraszínház

Március 4., szombat, 10.00–12.00 óra. Városi Könyvtár

Meseolvasás

A Gyermekbarátok Egyesületének szervezésében

Március 5., vasárnap, 17.00 óra. Városi Sportcsarnok

XIX. Hagyományaink Ünnepe

„A barackfa pirosat virágzik…”

Zenta község hagyományőrző és hagyományápoló csoportjainak tizenkilencedik bemutatkozó estje. A gála előtt 16.30 órai kezdettel hagyományos sárgabarackos ételeket kóstolhatnak meg az érdeklődők. A műsor után szakmai megbeszélés következik. Ünnepi köszöntőt mond Perpauer Attila, községi oktatási és művelődési tanácsos.

A színpadi produkciók bemutatása után a következő összetételű szakmai bizottság véleményezi a látottakat: Szabó Annamária, népdalénekes, népi énektanár, Rind Melitta néptáncpedagógus, néprajzkutató és Kelemen Zsolt népzenész, népzene-pedagógus, a Durindó és Gyöngyösbokréta Művészeti Szakbizottságának tagja. A kiállítás zsűrije: Nagy Miklós, a zentai Gazdakör gyümölcstermelőket egyesítő szakágának elnöke, az Észak–Vajdasági Agrárszövetség elnöke, Ősz Szabó Imre, a Magyar Fehérasztal lovagja és Renkó Ágnes, hagyományápoló

Az est vendége az újvidéki Ivánovics Viktor, a 2015/2016-os Fölszállott a páva népzenei tehetségkutató résztvevője, Fábri-Ivánovics Tünde népdalénekes, népzenetanár, Fábri Géza népzenész, kobzos, énekmondó és a szabadkai Juhász zenekar

Főszervező a zentai Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ. Fő támogatóink: a Bethlen Gábor Alap és Zenta Község Önkormányzata

Március 6., hétfő, 18.00 óra. Művelődési Ház (kiállítási terem)

Kiállításmegnyitó

Érettségi kiállítás

A Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium képzőművészeti tagozatának végzős tanulói évzáró kiállítással mutatkoznak be. A tárlaton több médiummal találkozhat a közönség: rajz, festmény, grafika, szobor, videó, fotó stb. Négy év tanulmány során nagy utat jártak be a tanulók és belekóstolhattak a képzőművészet minden ágába. Ez idő alatt keletkezett munkákból nyílik egy válogatás, ahová szeretettel várunk minden érdeklődőt.

Megtekinthető március 10-éig, délelőtt 10.00–12.00 és délután 17.00−19.00 óra között

Március 6., hétfő, 20.00 óra. House of the Tississipi blues clubhouse

QuizNight

Hétfőnkénti 2 órás ingyenes szórakoztató kvízjáték, amelyet csapatban érdemes játszani különböző étel- és italnyereményekért. Minden hétfőn 20 órától Zentán a House of the Tississipi blues kulbban (az egykori Castrum helyén). Jöjjön el barátaival és próbálják ki közösen!

Hogy jól induljon a hét!

Asztalfoglalás: www.quiznight.hu/asztalfoglalas

Március 9., csütörtök, 18.00 óra. Zentai Alkotóház

Világutazók 2017

A Himalája két arca – India elfeledett északnyugati tájain

Krusper Valéria képvetítéssel egybekötött úti élménybeszámolója

„Míg a dél felé néző lankák buja zöld növényzettel pompáznak és India »éléskamrájának« is nevezik, addig a hegység túloldalán holdbéli tájon járunk. Egy rövid 13 napos túrán vettünk részt, amely elvitt bennünket a szikhek arany templomától a majd 6000 méter magasságban lévő hegyi hágón keresztül a Kis-Tibetnek is nevezett egyszerű kolostorokig Ladakh-ba, (mint Lamayuru, ahol valamikor Kőrösi Csoma Sándor is megfordult). Utunk: Pandzsáb és Ladakh, egy kis Himachal Pradesh kitérővel.” (Krusper Valéria)

Március 10., péntek, 17.00 óra. Felsőhegyi Könyvtár

Világutazók 2017

Aleppo – Szíria – Libanon

Gere Lídia filmvetítéssel egybekötött úti élménybeszámolója

Március 10., péntek, 19.30 óra. Kevi (Móra István Művelődési Egyesület)

Március idusának ünnepe

„Az volt a tavasz! – szívek tavasza”

Ünnepi megemlékezés az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulójának emlékére a kevi Móra István Művelődési Egyesület szervezésében. Az ünnepi műsorban bemutatkoznak a helyi óvodások, kisiskolások valamint az egyesület csoportjai. Az ünnepi műsorban Móra László versei hangzanak el a Ládafia csoport előadásában. Ünnepi köszöntőt Ceglédi Rudolf polgármester mond.

Március 10., péntek, 19.30 óra. Zentai Magyar Kamaraszínház

A Zentai Magyar Kamaraszínház előadása

Senki fia

François Villon balladái Faludy György átköltésében.

Dévai Zoltán monodrámája

„S bár nincs hazám, borom, se feleségem

és lábaim között a szél fütyül:

lesz még pénzem és biztosan remélem,

hogy egy nap nékem minden sikerül.

S ha meguntam, hogy aranytálból éljek,

a palotákat megint otthagyom,

hasamért kánkánt járnak már a férgek,

és valahol az őszi avaron,

egy vén tövisbokor aljában, melyre

csak egy rossz csillag sanda fénye süt:

maradok egyszer, François Villon, fekve,

megáldva és leköpve mindenütt.”

François Villon

Március 11., szombat, 09.00 óra. Zentai Magyar Kamaraszínház

A Zentai Magyar Kamaraszínház előadása

Fazekas Mihály: Lúdas Matyi

Egy eredeti magyar rege négy levonásban

Szereplők: Dévai Zoltán, Lőrinc Tímea, Nešić Máté, Papp Arnold, Rutonić Róbert, Virág György. Rendező: László Sándor. Dramaturg: Góli Kornélia. A színpadi látvány megvalósításában közreműködött: Rutonić Róbert. Zenei munkatárs: Virág György.

Ki ne ismerné Lúdas Matyi történetét, a bátor fiúcskáét, aki megfogadta, háromszor tanítja móresre a pöffeszkedő Döbrögi uraságot?

Az eredeti történet Fazekas Mihály tollából származik, ehhez nyúl vissza a Zentai Magyar Kamaraszínház előadásának szövegkönyve. A színpadi látvány és a színészi játék pedig az önfeledt, gyermeki fantáziajátékokból merít, ahol semmi sem az, aminek látszik, illetve minden az lehet, aminek látni szeretnénk!

Mese, tanulsággal, nem csak gyerekeknek!

Március 12., vasárnap, 16.00 óra. Felsővárosi köztemető

Március idusának ünnepe

Kegyeletes koszorúzás

Alkalmi tiszteletadás és főhajtás az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc áldozatainak emléksírhelyénél a zentai Cor Jesu Kamarakórus közreműködésével. Művészeti vezető: Miklós Réka. Ünnepi beszédet mond Pataki Tibor történelemtanár, a Községi Képviselő-testület alelnöke

Március 12., vasárnap, 18.00 óra. Művelődési Ház

Március idusának ünnepe

„De szellemét a tűz nem égeté meg…”

Ünnepi megemlékezés az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulójának emlékére. A műsorban közreműködik a Cor Jesu Kamarakórus, a zentai Ispiláng néptánccsoport, Krnács Erika előadóművész és Zsoldos Ervin verséneklő, továbbá a Hódmezővásárhelyről érkező Kankalin Néptáncegyüttes. Művészeti vezetők: Törökné Tárkány Katalin és Kis-Jakab Péter. Ünnepi köszöntőt Ceglédi Rudolf polgármester mond. Az ünnepi rendezvénysorozat főszervezője és támogatója a Zentai Önkormányzat és a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ

Március 13., hétfő, 12.00 óra. Városháza oszlopcsarnoka

Március idusának ünnepe

In memoriam gróf Batthyány Lajos

Batthyány Lajos gróf, az első felelős magyar kormány miniszterelnöke emléktáblájának megkoszorúzása, majd a Zentai Gimnázium diákjainak alkalmi műsora, a „népek tavaszának” magyar reménységeit megvalósítani igyekvő, mártírhalált halt miniszterelnök tiszteletére. Felkészítő tanár Juhász Aranka. Alkalmi beszédet Szabó Lívia történelemtanár mond

Március 13., hétfő, 17.00 óra. Zentai Magyar Kamaraszínház

A Zentai Magyar Kamaraszínház előadása

Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde

Szereposztás: Csongor – Dévai Zoltán; Kalmár, Berreh – Rutonić Róbert; Fejedelem, Duzzog – Papp Arnold; Tudós, Kurrah – Virág György; Balga – Nešić Máté; Tünde, Ledér – Fülöp Tímea a.h. / Verebes Judit a.h.; Ilma – Lőrinc Tímea; Mirígy – Krizsán Szilvia m.v. Zeneszerző: Kovács Áron Ádám. Koreográfus: Mezei Gábor. Rendező: Perényi Balázs.

Csongor öt felvonáson át keresi, kutatja Tündét, a földre leszállt, majd Mirígy, a boszorkány miatt innen elmenekülni kényszerült tündérlányt, akibe szerelmes és aki – valamikor – az övé lett.

A boldogság keresése, kutatása adja a darab alaptörténetét, de miközben Csongor – szinte metafizikai vágyaktól űzve bolyong a földi tereken, találkozik az emberiség jelképi nagy figuráival, a királlyal, kalmárral és a tudóssal is, akiknek sorsában az élet értelmét meghatározó erőkkel is szembesül. A mű egyik középponti motívuma az Éj hatalmas monológja, amely kozmikus távlatba helyezve értelmezi a földi, az emberi valóságot. A filozófiai tartalom azonban rafinált ügyességgel keveredik nagyon is durva, hétköznapi, szinte groteszk tényekkel, eseményekkel, figurákkal (Csongor és Tünde kísérői, Balga és Ilma, a három ördögfi,  a buja csábítás képviselője, Ledér, első helyen azonban az ősgonosz, Mirígy).

A színmű, amely a drámai műfaj minden szabályát félreteszi, végül is hatalmas, romantikus költői vízió, amely azonban minden inkább, csak nem éteri, elvont, testtelen műalkotás: teli színei, ragyogó részletei, zsúfolt eseménymenete, realista életképei, gazdag humora a leginkább komplex, összetett alkotások közé emeli.

Vörösmartynak sikerült olyan művet alkotnia, amely egyszerre népmesei egyszerűségű és felépítésű, ugyanakkor az irodalmi alkotásokban még töredékesen is alig fennmaradt magyar reneszánsz ragyogását és eleganciáját is képviseli, de mindezt a romantika legkiérleltebb nyelvén, stílusában filozófiailag, gondolatilag is végtelenül elmélyítve, szimbolikus sugárzásúvá téve.

Március 13., hétfő, 18.00 óra. Zentai Alkotóház

Könyvbemutató

Palics madárvilága

Az est vendége Hulló István, a Szabadkai Városi Múzeum igazgatója, akivel Gergely József újságíró beszélget. A könyvbemutató előtt Gergely József természetfotóiból nyílik kiállítás

Március 13., hétfő, 20.00 óra. House of the Tississipi blues clubhouse

QuizNight

Hétfőnkénti 2 órás ingyenes szórakoztató kvízjáték, amelyet csapatban érdemes játszani különböző étel- és italnyereményekért. Minden hétfőn 20 órától Zentán a House of the Tississipi blues kulbban (az egykori Castrum helyén). Jöjjön el barátaival és próbálják ki közösen!

Hogy jól induljon a hét!

Asztalfoglalás: www.quiznight.hu/asztalfoglalas

Március 14., kedd, 17. 00 óra. Zentai Alkotóház

Életmód Egy Órában

Ételed az életed

Berta Berényi Tímea dietetikus, stresszkezelő konzulens ismeretterjesztő előadása

Az életünk, egészségünk minőségét nagyban befolyásolja az elfogyasztott étel, ital. Az életmódváltás egyik alappillére a táplálkozás. De vajon mi befolyásolja étkezésünket? Hogyan és mire ösztönöz éhségérzetünk? Vajon csak egyfajta éhség létezik? Mit árul el, hogy éppen mit kívánunk meg? Vajon a lelkünk próbál így „beszélgetni” velünk, tudtunkra adni lelki bajainkat?

A program szervezője az „Éld az életed!” Egyesület

Március 14., kedd, 17.00 óra. Zentai Magyar Kamaraszínház

A Zentai Magyar Kamaraszínház előadása

Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde

Szereposztás: Csongor – Dévai Zoltán; Kalmár, Berreh – Rutonić Róbert; Fejedelem, Duzzog – Papp Arnold; Tudós, Kurrah – Virág György; Balga – Nešić Máté; Tünde, Ledér – Fülöp Tímea a.h. / Verebes Judit a.h.; Ilma – Lőrinc Tímea; Mirígy – Krizsán Szilvia m.v. Zeneszerző: Kovács Áron Ádám. Koreográfus: Mezei Gábor. Rendező: Perényi Balázs.

Csongor öt felvonáson át keresi, kutatja Tündét, a földre leszállt, majd Mirígy, a boszorkány miatt innen elmenekülni kényszerült tündérlányt, akibe szerelmes és aki – valamikor – az övé lett.

A boldogság keresése, kutatása adja a darab alaptörténetét, de miközben Csongor – szinte metafizikai vágyaktól űzve bolyong a földi tereken, találkozik az emberiség jelképi nagy figuráival, a királlyal, kalmárral és a tudóssal is, akiknek sorsában az élet értelmét meghatározó erőkkel is szembesül. A mű egyik középponti motívuma az Éj hatalmas monológja, amely kozmikus távlatba helyezve értelmezi a földi, az emberi valóságot. A filozófiai tartalom azonban rafinált ügyességgel keveredik nagyon is durva, hétköznapi, szinte groteszk tényekkel, eseményekkel, figurákkal (Csongor és Tünde kísérői, Balga és Ilma, a három ördögfi,  a buja csábítás képviselője, Ledér, első helyen azonban az ősgonosz, Mirígy).

A színmű, amely a drámai műfaj minden szabályát félreteszi, végül is hatalmas, romantikus költői vízió, amely azonban minden inkább, csak nem éteri, elvont, testtelen műalkotás: teli színei, ragyogó részletei, zsúfolt eseménymenete, realista életképei, gazdag humora a leginkább komplex, összetett alkotások közé emeli.

Vörösmartynak sikerült olyan művet alkotnia, amely egyszerre népmesei egyszerűségű és felépítésű, ugyanakkor az irodalmi alkotásokban még töredékesen is alig fennmaradt magyar reneszánsz ragyogását és eleganciáját is képviseli, de mindezt a romantika legkiérleltebb nyelvén, stílusában filozófiailag, gondolatilag is végtelenül elmélyítve, szimbolikus sugárzásúvá téve.

Március 15., szerda, 10.30 és 11.30 óra. Városi Könyvtár

Út a könyv felé

Játékos könyvtárbemutató óra a November 11. Általános Iskola harmadik osztályos tanulói számára. Foglalkozásvezetők Juhász Lassú Kornélia és Burány Hajnalka könyvtárosok

Március 15., szerda, 19.00 óra. Tornyosi Könyvtár

Március idusának ünnepe

„Tisztelet a bátraknak”

Ünnepi megemlékezés az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulójának emlékére a tornyosi Herőce Polgárok Egyesülete szervezésében

Március 17., péntek, 17.00 óra. Zentai Alkotóház

Isten Igazságos vagy Irgalmas?

Msgr. Nagy József esperes-plébános ismeretterjesztő előadása

Március 18., szombat, 10.00 óra. Zentai Magyar Kamaraszínház

A Zentai Magyar Kamaraszínház előadása

Medve mese

4–7 éves gyerekek számára

A mesélő Papp Arnold színművész

Nagy tél lett, fújt a szél, cudar hideg volt. A medve lefeküdt és aludt, mert télen, tudjátok, a medvék alusznak. A medve nem evett, mert aludt, de a macska erősen megéhezett. Hogy tudjon felmenni a padlásra, hogy lopjon abból a zsírból vagy mézből egy kicsit?…

Március 18., szombat, 10.00–12.00 óra. Zentai Alkotóház

Húsvéti képeslapok készítése

A Gyermekbarátok Egyesületének szervezésében

Március 20., hétfő, 20.00 óra. House of the Tississipi blues clubhouse

QuizNight

Hétfőnkénti 2 órás ingyenes szórakoztató kvízjáték, amelyet csapatban érdemes játszani különböző étel- és italnyereményekért. Minden hétfőn 20 órától Zentán a House of the Tississipi blues kulbban (az egykori Castrum helyén). Jöjjön el barátaival és próbálják ki közösen!

Hogy jól induljon a hét!

Asztalfoglalás: www.quiznight.hu/asztalfoglalas

Március 21., kedd, 18.00 óra. Zentai Alkotóház

Történelem Egy Órában

Az ókori egyiptomi piramisok építésének „rejtélye”

Dr. Pécsi Ágnes egyiptológus, a Vámbéry Ármin Keleti Szabadegyetem alapítója képvetítéssel egybekötött ismeretterjesztő előadása

Hogyan alakult ki a masztabából a piramis forma, és vajon hogyan építették az ókori egyiptomiak ezeket az óriási építményeket? Az ufók segítették őket vagy rendelkeztek azzal a tudással, amely alkalmassá tett őket a világ eme csodáinak megalkotására? Elméletek, elgondolások és a piramidológia legújabb kutatásai, elgondolásai e kérdésről.

Március 22., szerda, 18.00 óra. Felsőhegy Könyvtár

Világutazók 2017

Pireneusok

Szabó Tönki Károly filmvetítéssel egybekötött úti élménybeszámolója

Március 22., szerda, 18.30 óra. Zentai Alkotóház

Luther Márton 500 éve I.

Dr. Reisinger János neves budapesti irodalomtörténész ismeretterjesztő előadása

Március 24., péntek, 17.00 óra. Városi Múzeum

Könyvbemutató

Szokáskutatás Vërbicán

Fehér Viktor néprajzkutató könyvének ünnepélyes bemutatója. A szerzővel Brenner János, a Forum Könyvkiadó Intézet szerkesztője beszélget

„E kötet (Szokáskutatás Vërbicán) kézbevételekor még nem tudtam, hogy honnan vette a bátorságot magának Fehér Viktor, hogy megörökítse egy isten háta mögötti falu szokásvilágát, egy emberéletet átfogva. Publikációit olvasva rájöttem, hihetetlen gazdag anyag állt rendelkezésére, olyan anyag, amelybe beleszületett, amelyet kiskorától „elhallott” másoktól, s ezt most rendszerbe foglalta. Utólag látom, a szerző biztos kezű, érett gyűjtőként van jelen a vajdasági hagyományokat tisztelő kutatásokban. A népi kultúra értékei iránti érdeklődése szülőfalujából származik, amely egyre inkább a folklór és a szokásvilág felé fordul.” (Szőke Anna)

Március 25., szombat, 19.30 óra. Művelődési Ház

Tavaszi ajándékkosár elsősorban hölgyeknek

Zenés táncos vidám est

Előadják Gödöllő város intézményvezetői

Március 27., hétfő, 14.00 óra. Felsőhegy Könyvtár

Tojásfestés

Foglalkozásvezető: Csonti Melinda tanítónő, a Népművészet Ifjú Mestere-díj birtokosa

Március 27., hétfő, 18.00 óra. Zentai Alkotóház

Világutazók 2017

Madeira II.: A Lőrinc-félsziget és a Levadák

Gere Lídia filmvetítéssel egybekötött úti élménybeszámolója

Március 27., hétfő, 20.00 óra. House of the Tississipi blues clubhouse

QuizNight

Hétfőnkénti 2 órás ingyenes szórakoztató kvízjáték, amelyet csapatban érdemes játszani különböző étel- és italnyereményekért. Minden hétfőn 20 órától Zentán a House of the Tississipi blues kulbban (az egykori Castrum helyén). Jöjjön el barátaival és próbálják ki közösen!

Hogy jól induljon a hét!

Asztalfoglalás: www.quiznight.hu/asztalfoglalas

Március 28., kedd, 10.00 óra. Zentai Magyar Kamaraszínház

A Zentai Magyar Kamaraszínház Diákszínjátszóinak bemutatója

Cziczó Attila: Tanár úr, de miért?

Vígjáték

Szerepek: Ákos – Szeles László; Anett – Papp Kinga; Éva – Dupák Fanni; Edina – Dragić Teodóra; Janka – Nagy Orsolya; Mara – Csehák Csenge; Hugi – Dragić Marianna; Józsika – Szabó Róbert; Zizi – Csabai Orsolya; Nana – Mucsi Krisztina; Tanár úr – Nagy Abonyi Dávid; Szováth apuka – Wischer Viktor; Dóri – Varga Viktória; Viki – Fuszkó Dóra.

Tartalom helyett: úgy formálsz mindent, ahogy a képzeleted engedi!

Egy: Légy önmagad a színpadon, játssz neked ismerős helyzeteket, szerepeket!

Kettő: Lépj ki a komfortzónádból, játssz számodra ismeretlen szituációkat, karaktereket!

Három: Légy kreatív, and think outside of box!

Négy: Színház a színházban!

Március 28., kedd, 14.00 óra. Felsőhegy Könyvtár

Tojásfestés

Foglalkozásvezető: Csonti Melinda tanítónő, a Népművészet Ifjú Mestere-díj birtokosa

Március 28., kedd, 17.00 óra. Zentai Alkotóház

Zentai társalgó

Még egy kis nyelvi tücsök és bogár

Dr. Hódi Éva legújabb könyvének ünnepélyes bemutatója. A szerzővel Gruik Ibolya újságíró beszélget. Bevezetőt mond dr. Hódi Sándor pszichológus, a Széchenyi István Stratégiakutató Társaság elnöke

Március 29., szerda, 14.00 óra. Felsőhegy Könyvtár

Tojásfestés

Foglalkozásvezető: Csonti Melinda tanítónő, a Népművészet Ifjú Mestere-díj birtokosa

Március 30., csütörtök, 14.00 óra. Felsőhegy Könyvtár

Tojásfestés

Foglalkozásvezető: Csonti Melinda tanítónő, a Népművészet Ifjú Mestere-díj birtokosa.

Március 30., csütörtök. Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XXII. Találkozója, Bácsfeketehegy

A Zentai Magyar Kamaraszínház Diákszínjátszóinak előadása

Cziczó Attila: Tanár úr, de miért?

Vígjáték

Szerepek: Ákos – Szeles László; Anett – Papp Kinga; Éva – Dupák Fanni; Edina – Dragić Teodóra; Janka – Nagy Orsolya; Mara – Csehák Csenge; Hugi – Dragić Marianna; Józsika – Szabó Róbert; Zizi – Csabai Orsolya; Nana – Mucsi Krisztina; Tanár úr – Nagy Abonyi Dávid; Szováth apuka – Wischer Viktor; Dóri – Varga Viktória; Viki – Fuszkó Dóra.

Tartalom helyett: úgy formálsz mindent, ahogy a képzeleted engedi!

Egy: Légy önmagad a színpadon, játssz neked ismerős helyzeteket, szerepeket!

Kettő: Lépj ki a komfortzónádból, játssz számodra ismeretlen szituációkat, karaktereket!

Három: Légy kreatív, and think outside of box!

Négy: Színház a színházban!

Március 31 és április 1., péntek–szombat. Művelődési Ház

Középiskolások Szín- és Filmművészeti Vetélkedője

Március 31., péntek, 14.00 óra. Felsőhegy Könyvtár

Tojásfestés

Foglalkozásvezető: Csonti Melinda tanítónő, a Népművészet Ifjú Mestere-díj birtokosa.

Március 31., péntek, 16.00 óra. Városi Múzeum (gyülekezés helye)

Történelmi séták a városban

Pejin Attila múzeumvezető, történész, muzeológus kalauzolásával

Útvonal: Fő tér

A kitavaszodás reményében újra történelmi sétára hívunk minden zentait, aki nem szégyelli bevallani, hogy semmit sem – vagy csak igen keveset – tud városáról, ám ezen az állapoton szeretne változtatni. Nem lexikális tudást kínálunk, hanem inkább történeteket mesélünk séta közben meg-megállva: egy-egy épületét, utcáét, köztéri szoborét – a valamikor itt élő emberekét…

Ezúttal a város főterét – Zenta mindenkori gazdasági-társadalmi ütőerét, elsődleges közösségi terét, az idelátogatóknak mutogatni való kirakatát – járjuk körbe.

Március 31., péntek, 18.00 óra. Városi Hangversenyterem

„…az időnek nincs zsebórája”

Bencz Arsenijević Gabriella szerzői estje dupla jubileuma alkalmából: 70 éves és 50 éve él Zentán, a zenét hűen szolgálva

Műsoron Ady Endre, Miroslav Antić, Guillaume Apollinaire, Bencz Mihály, B. Radó Lili, Miloš Crnjanski, Desanka Maksimović, Pap József, Milan Rakić, D. Sekulić, Velimir Živojinović Massuka megzenésített versei.

Közreműködnek Bicók Adrianna, Birclin Anđela, Cvijanović Tijana, Fábrik-Rudics Regina, Đurić Sofija, Molnar Mona, Nagy Abonyi Emese, Recskó Zsófia, Szabó Ervin, Sočin Katarina, Stojanović Sofija, Törteli Dóra, Törteli Judit, Trifunović Henrietta, Trifunović Vlada, valamint Losonc Kinga tanárnő énekegyüttese, a Zentai Gimnázium tanulói. Korrepetitor: Miklós Réka és Borbély Zoltán.

Vendég: Ivan Švager, jugoszláv dzsesszlegenda

Márciustól a Zentai Magyar Kamaraszínház legújabb, immár ötödik tantermi produkcióját készíti, amellyel körbejárja Vajdaság magyar nyelven oktató középiskoláit. Ebben az évben Madách Imre: Az ember tragédiája című művét dolgozzuk fel, Oláh Tamás rendezésében.

A Zentai Magyar Kamaraszínház tantermi produkciójának célja, hogy a diákok elkezdjenek önmagukkal, gondolataikkal foglalkozni, hogy a felmerült kérdésekre, problémákra megpróbálják megkeresni a válaszokat. Az alkotók úgy érintik a témákat, hogy a megoldásokat, a lehetséges – akár helyes – válaszokat a diákok találják meg, mondják ki. A cél akkor tekinthető elértnek, ha valós kérdések merülnek fel a felnövekvő generációkban, melyek a produkció alatt megfogalmazódnak, kimondásra kerülnek, ezzel segítve a személyiség és a tolerancia fejlődését.

Madách Imre Az ember tragédiája című műve örökérvényű kérdésekre keresi a választ, boncolgatva az ember létét a világban. Ezúttal is igyekszünk minél több irodalmi élményt belecsempészni a tanulók gondolkodásába, és közösen utakat keresni a dráma értelmezéséhez.

Minden jog fenntartva © 2013
coded by NetSistem designed by Erdsoft