Vendégkönyv
| 2010. július 08. - 13:31 |
Tonypilot < footballon##kukac##freemail.hu > |
2010. május 12. - 12:35 |
Na majd legközelebb!
Ősszel , Zentán újra találkozunk!
Az elmúlt hétvégén Szlovéniában , a Muraszombat melletti Bakovciban (Barkóc) jártunk .
Részt vettünk egy duatlon-bajnokságon , és ápoltuk a barátságot.
Magam , aki a közelmúltban voltam tíz esztendős(2x5=10,illetve 55), már megengedhetem magamnak , hogy magam gyártsak ,saját használatra bölcsességeket.
Az első bölcsesség :hőlégballon -versenyre , héliumos palack, lufi , meg GPS nélkül menni olyan , mint a vőlegénynek lakodalomba menni f...nélkül.
Hiába segített áldozatos munkával Barna Rudi, Fajka Jani és Kádár Pista, előzetes szélirány mérés nélkül a célrarepülés nem is sikerülhetett.
A Rókavadászat legalább némi vigaszt hozott egy kb. ötvenméteres ,közepesnek mondható eredménnyel.
A második bölcsesség Barna Rudi szájából hangzott ,eképpen:-Álltuk a sarat , szomszéd!
A bakovci duatlon verseny második versenyszáma a repülés után a zsákbanfutás (sör, bor, pálinka) következett.
A zenta-szegedi vegyescsapat itt már kiemelkedett a mezőnyből , dobogóközeli teljesítményével.
Készülünk az őszi, zentai ballontalálkozóra és bízunk a még jobb eredmény elérésében.
Üzenjük a Buzsáki papa vezette zenta-komlói , valamint a Judák Gyuszi nevével fémjelzett zenta-kiskőrösi csapatnak , hogy nekik is alaposan fel kell kötni a gatyát , mert nagyon jó pilóták kormányozzák a szlovén ballonokat, ám hazai pályán nem szabad szégyent vallanunk!

Adrijan Arsenovic < plovidba.tisom##kukac##gmail.com > |
2010. március 23. - 4:40 |
“ARIANNA” HAJÓBÉRLÉS:
-minden alaklomra , magán jellegű ünnepre,
- születésnap, névnap
- évforduló
- leány/legénybúcsú
- családi ünnepségre
- társasági találkozó
- üzleti összejövetel és promóció
- utazás
- üdülés , kikapcsolódás, lazitásra
- foto-szafarira
- vadászatra-halászatra ,stb...
www.plovidbatisom.blogspot.com
Email: plovidba.tisom@gmail.com
Mob: 063/532-605

kiss Éva < um1959##kukac##gline.hu > |
2010. február 11. - 13:56 |
Tiszteletem mindenkinek!
Én csak átutazóban meg szeretnék szálni az Royal hotelban, de nem találtam árjegyzéket..létezik hogy nincs is?
Üdvözlettel

Buza Tamás < buzatomi##kukac##gmail.com > |
2010. február 03. - 15:26 |
Zenta... Büszkék lehettek rá, hogy itt születtettek! Én az vagyok.
...ha nem, sebaj, tévedni emberi dolog. Még vehettek szuvenirt.

Hutflesz Mihály < mihaly.hutflesz##kukac##limexnet.hu > |
2010. január 14. - 10:45 |
Kedves Attila, Kedves Kornél! Gratulálok a honlaphoz és ahhoz a munkához, amit végeztek. Zenta és az egész Vajdaság kellemes élményt nyújtott az elmúlt évben, amikor egy nemzetközi projekt keretében többször is ott jártunk! Bizony jó volna, ha az anyaországiak felfedeznék térségeteket, ami oly sok látnivalóval és pozitív tanulsággal szolgál! Üdvözlettel: Hutflesz Mihály Szombathelyről
Horváth Antal-Tonypilot < footballon##kukac##freemail.hu > |
2009. augusztus 21. - 23:05 |
54 éve élek a "szomszédban" , Szegeden, ám két évvel ezelőttig azt sem tudtam hol van a Ti kedves , hangulatos kis városotok.
Hőlégballon-pilótaként Magyarországi ballonos barátaim közvetítették számomra Kosiczky Bandi és szorgalmas vendéglátó-csapata meghívását.
Jól éreztem magam Nálatok a 4. Zentai Nemzetközi Hőlégballon Találkozón , ahol igen nagy megtiszteltetés ért !
Vendéglátóim megajándékoztak Zenta város különdíjával ,.melyet Vándordíjként egy évig büszkeséggel őriztem.
Tavaly az 5.Találkozót ugyan az időjárás nem fogadta kegyeibe -eső illetve szél miatt nem vállalkoztunk felszállásra-ám a vendéglátás és a kísérő programok(Városházi idegenvezetés , a Kilátótoronyból a panoráma megtekintése,valamint házi pálinkafőző megtekintése , kóstolóval) tökéletesen kielégítettek bennünket.
Várakozással a szívemben készülök szegedi csapatommal az idei ,6.alkalommal rendezendő Találkozó , valamint a Városnapi rendezvények megtekintése elé.
Hangulatos helynek ismertem meg városotokat, otthonomban , barátaim között Kisszegednek hívom .
Bár a hétköznapjaimat nem köztetek élem ,mindenesetre néhány nap alatt kedves , vendégszerető barátokra tettem szert.
Még három hét és újra találkozunk!

szorlasz < szorlasz##kukac##freemail.hu > |
2009. augusztus 21. - 13:33 |
Tisztelettel üdvözlök minden Zenta-i származású Embert és mindazokat akik csak meglátogatják! Nekem gyönyörű, pedig, már elsodort az élet onnan!
Tibor < kemeny##kukac##rogers.com > |
2009. augusztus 15. - 20:17 |
Best wishes from the deepest of my heart for all the people in Zenta. Hi, to my Karate Instructor Lavai Laszlo. Szivbol udvozlok minden zentai lakost .
Adrián Arsenovic < st-1039##kukac##sksyu.net > |
2009. június 08. - 11:03 |
A Tisza nélkülözhetetlen kelléke a hajó. Ebben mi otthon vagyunk!
Zentán a legszebb,legnagyobb , legkomfortosabb hajót bérbe vehetik!
Szolgáltatásaink:
1,
-Hajóbérlés- kirándulás-Privát rendezvény
Igény szerint lebonyolítható születésnap, névnap, évforduló, legény és leánybucsú, baráti, családi összejövetel.
Info: 063532605
+38163532605
e-mail: st-1039@sksyu.net

Nozdroviczky Ildikó < steako##kukac##freemail.hu > |
2009. március 13. - 19:12 |
Üdvözlet minden kedves Zentainak!
Csak szeretném megosztani veletek (ha nem haragszotok a tegezésért) A nagypapám: Nozdroviczky László (írd be a google-ba és meglátod, mik a keze nyomai) 1923-ban Zentán látta meg a napvilágot. Még az Ő szülei is oda valósiak voltak. 1950 körül költöztek fel budapestre a nagyszüleim. S bár sajnos a nagypapám 1998-ban hunyt el, a nagymamám tavaly karácsony előtt, mostanában egyre több információ jut birtokomba róluk. Csak el szeretném mondani, mennyire örülök, hogy egy ilyen fantasztikus honlapon keresztül ismerhettem meg azt a helyet, ahol a drága nagypapám felnőtt. Remélem egyszer én is eljutok erre a helyre, és meglátogathatom a nyomait. (Bár tudnám, hogy a testvére sírja meg van-e még :-( )
puszi mindenkinek!!

Alfi < alfi##kukac##sksyu.net > |
2009. március 11. - 8:02 |
Szivesen megnéznénk az elmult turisztikai kiállításrol készült beszámolót és egy néhány ízelítő képsorozatot is...
Kemeny Tibor < tkemeny##kukac##rogers.com > |
2009. január 17. - 16:41 |
Szivbol szeretem a szulovarosom Zentat.Most hogy ismet vegigneztem a Zentarol es a kornyekerol keszult kepeket , honvagyam tamadt. Remelem hamarosan alkalmam adodik a hazalatogatasra.
Figrincke < fikrinc##kukac##citromail.hu > |
2008. szeptember 17. - 17:27 |
Gratulálok az oldal szerkesztöinek mert az oldal kitűnően működik hiba nélkül.Bárki számára elérhetővé tették hogy információhoz jusson a rendezvényekröl amelyek Zentán lesznek megszervezve.emellet számos érdekes és fontos dologrol találhat mindenki magának olvasnivalót.
Csak támogatni tudom önöket és kivánom hogy az oldalukat minél többen látogassák mert ez már hiányzott Zenta város idegenforgalmából.