Barabás Miklós a 19. századi magyar festészet egyik legjelentősebb alakja volt. Elsősorban portréfestőként vált ismertté, de számos történelmi, vallási és életképi alkotást is készített. Munkássága szorosan kapcsolódik a reformkorhoz: megfestette többek között a kor kiemelkedő személyiségeit, így Széchenyi István, Kossuth Lajos és Vörösmarty Mihály portréját is.
Barabás 1810-ben született Erdélyben, Márkosfalván, művészeti tanulmányait részben Bécsben folytatta. Később Pest egyik legkeresettebb festője lett. Művészetére a biedermeier stílus, a finom részletábrázolás és a nagyfokú realizmus jellemző. 1898-ban hunyt el Budapesten.
A zentai oltárképek
Barabás Miklós három nagyméretű vallási festménye ma is megtalálható a zentai Szent István-plébánia kápolnájában. Ezek eredetileg a második Szent István-templom (1770–1911) számára készültek.
A legismertebb közülük a Szent István felajánlja Magyarországot a Boldogságos Szűz Máriának című főoltárkép. A kompozíció a magyar keresztény hagyomány egyik legismertebb jelenetét ábrázolja: az idős király térdelve ajánlja fel a koronát és az országot Máriának, aki mennyei dicsőségben jelenik meg. A jelenet a Regnum Marianum, vagyis Magyarország Máriának ajánlott országának eszméjét fejezi ki.
A másik két festmény mellékoltárkép volt. Bár kevésbé ismertek, ezek is Barabás érett korszakának alkotásai, és jól tükrözik akadémikus kompozíciós stílusát, harmonikus színvilágát és finom alakábrázolását.
Miért különlegesek?
Barabás Miklós zentai oltárképei különleges helyet foglalnak el a művész életművében, hiszen a monumentális egyházi megrendelések ritkább alkotásai közé tartoznak. A három festmény nemcsak művészeti értéket képvisel, hanem a zentai katolikus közösség történetének is fontos emléke.
Az 1911-es tűzvész során, amely a második Szent István-templom belső terét nagyrészt elpusztította, ezek az oltárképek megmenekültek. A később félbemaradt harmadik templom lebontása után a festmények a plébánia épületének kápolnájába kerültek, ahol ma is őrzik őket.
Barabás Miklós oltárképei így nemcsak a 19. századi magyar egyházi festészet értékes alkotásai, hanem a zentai örökség élő tanúi is: megőrzik egy egykori templom emlékét, és közvetlen kapcsolatot teremtenek a 19. századi templom belső terével.
