Hírek Rendezvények EMLÉKKILÁTÓ

Rent a Bike

Menterend

‹‹ www.sentainfo.org

THE NEW BRAND OF SENTA 

TASTE INSPIRED BY HISTORY

Zenta Község Idegenforgalmi Szervezetének felkérésére a DiBonis Borászat egy kifejezetten a zentai csata inspirálta bort készített, amely az 1697 nevet viseli.

A zentai csatát ábrázoló kép kalandos története:

Az 1950-es években Zenta versenypályázatot hirdetett Eisenhut Ferenc híres zentai csata festménye reprodukciójának elkészítésére. Öt jelentős művész mellett a fiatal Sava Stojkov mint festőtanuló pályázaton kívül kezdte el saját alkotását, és a zsűrinek az ismeretlen tanonc műve tetszett legjobban, de a festmény rejtélyes körülmények között még aznap este eltűnt. Elmondása szerint 25 évvel később a zombori megyeháza nyugdíjba vonult portása árulta el Stojkovnak, hogy ki lopta el a képet és hol találhatja meg. Az akkor már 50 éves elismert művész negyed évszázad múltán találkozott újra fiatalkori alkotásával, melyet a szakma tanácsára sosem fejezett be.

1697

Sötét rubinvörös szín, karakteres, intenzív illattal. Érett, harmonikus aromák, melyekből kicseng az erdei szeder, a meggy, enyhe vaníliás, csokis és borsos tónusokkal, ami a hosszú fahordós érlelést jeleníti meg a borban. Élénk, friss de finom savak, melyek üdeséggel párosulva egy hosszú, komplex eleganciában végződnek a garaton.

A bor megvásárolható Zenta Község Idegenforgalmi Szervezet irodájában (Fő tér 1.) és a DiBonis Borászatban (Tuk Ugarnice 14, Szabadka), valamint megkóstolható a helyi éttermekben is.

WINE - ART - HISTORY

 

Minden jog fenntartva © 2013
coded by NetSistem designed by Erdsoft