Adahatár, a Zenta községhez, Felsőhegy faluhoz tartozó tanyavilág. A faluból 11 km-es aszfaltút vezet a még meglévő tanyákhoz, valamint a tanyavilág központjába. Itt volt a Tiszamente utolsó tanyai iskolája. A múlt század elején még kb. 600 tanya volt számlálható, több, mint ezer lakossal. Az idők folyamán az emberek a közeli falvakba, városokba költöztek. A tanyák tönkrementek, elenyésztek, helyükön szántóföld van. Manapság mintegy ötven lakott tanya maradt még a környéken, száznál több lakossal.
Az Adahatári iskola, a ma is élő tanyavilág egyik utolsó gyöngyszeme 1883- ban épült, és a tanítás 2004-ig folyt benne. Kezdetben 60-70, sőt 120 tanuló is, végül a számuk 8-10 re lecsökkent, majd 2004-ben a tanítást végleg beszüntették.
Ezután az egyedülálló, utolsó talpon maradt tanyai iskola épülete egy helyben pangott 6-7 évig, míg 2011-ben a kincset érő objektum az összedőlés határán állt. ezért a helyi- és környékbeli lakosok egy összefogást kezdeményeztek. az akció neve: “Mentsük meg az Adahatári iskolát”.
Ezután született egy ötlet, hogy próbálkozzunk jótékonysági bankett útján pénzhez jutni. A magánszemélyek és cégek adományait tombolán kisorsoltuk, és a befolyt összeget az iskola épületére fordítjuk. A rekonstruálás hagyományosan: sárral kevert mésszel történt.
Az iskola karbantartását 2016 nyarától az “Adahatár” Tanyabarátok Egyesülete Felsőhegy vette át.
Az iskola épületében található a nagy tanterem, ahol a padok az 50-es évekből valóak, a tanítói lakás, amely négy helyiségből áll: konyha, tiszta szoba, tanítói fogadó szoba és az éléskamra. a tanyavilágból összegyűjtött mindennapi használati tárgyakat rendszereztük, és a felújított épületet berendeztük. Az épület így az idők során tájház-táj iskolává alakult át.
A tiszta szobában lévő ún. búboskemence ma is használható állapotban van. Ugyanitt található a 120 éves bölcső, a komáromi tulipános láda, a vidékünkre jellemző három dimenziós szentkép - benne menyasszonyi fátyol.
Valamint mindennapi használati tárgyakat egészen az 1800-as évektől, pl. véka, járom, vajköpülő, mángoló stb.
A tanyavilágban számos szélmalom és a központtól északra kb. 2 km-re volt található az ún. Nagy Lajos féle kocsma- és bolt. Sajnos ezekből már semi sem maradt. Az utolsó szélmalom, az Szarka féle szélmalom, az iskolától mintegy 500 méterre, keletre állt. Ennek utolsó részeit a bácstopolyai szélmalomba építették bele.
A Szövetkezeti otthon 1950-ben épült. A nagy terme az akkori kultúrélet központja volt (színjátszócsoport, tánciskola stb.). A másik felébena mindennapi élet dolgait rendezték: jószágfelvásárlás, ez melett működött egy bolt és egy kocsma, amit az itteni lakosokon kívül az átutazók is igénybe vettek. A kocsma az 1970-es évekig, a bolt pedig az 1990-es évekig üzemelt.
2016 őszén-színtén a lakosok összefogásával- felújítottuk a nagyon romos állapotban lévő régi kocsma-, és bolt helyiséget. Próbáltuk az 1950-es évek Adahatárának szórakoztató életét, fénykorát tükrözni.
A bolt helyiségben pedig az akkori kor dolgait (lisztes láda, mákdaráló) égészen a nagy-Jugoszlávia ideéig megtalálható mindenféle tárgyat próbáltunk beszerezni, és rendszerezni.
A következő terv egy közeli tanya rekonstruálása falusi turizmus céljából.
Ezekben az objektumokban állandó kiállításaink megtekinhetőek előzetes bejelentkezés vagy egyeztetés alapján. Különböző programok megszervezése: lovaskocsikázás a tanyavilágban, tanyai fürdőzés, gyalogtúra stb.
Évente több rendezvényünk is van:
- Május 1. : hagyományos tanyai majális májusfa állítással
- Július: az Adahatári múzeum napja
- Augusztus utolsó szerdája: jótékonysági bankett az iskola megsegítésére
- December: jótékonysági Mikulás-bál