Volt egyszer egy Miskei-fürdő a zentai határban, aztán tönkretették - A gyógyvíz most is millió literszámra vész kárba Majdnem hét évtized múlt el azóta, hogy egy tanyai - oromparti - parasztember úgy döntött: gyógyfürdőt épít a zentai határban. Elhatározása, persze, korábban született, hiszen 1936-ban már üzemelt a fürdő (más források szerint hivatalosan csak három évvel később nyílt meg) két medencével, hat szobában két-két káddal. Társalgó is volt az épületben, filagória és egy fából készült, talán nyolcvan személyt befogadó pavilon a parkban, meg pince a bornak. Virágoskert, szőlő, gyümölcsös - négy hektárnyi oázis a szántóföldek között. Aztán minden tönkrement. Értelmetlenül. Azóta sincs helyette másik.

A Miskei-fürdőről, Miskei Antal, korát megelőző igazi nagy művéről még most is beszélnek a környéken: Oromparton, Felsőhegyen, Zentán. Lehet, hogy másutt is, mert amellett, hogy az „úri társaság”-ot hétvégeken a városból két fiáker szállította a Karjadi út menti fürdőbe, érkeztek ide távolabbról is gyógyulni vágyó vendégek. Nem is volt oktalan a reményük, mert egy adai asszony „betyár szép” lószerszámmal hálálta meg a gyógyulását a fürdőtulajdonosnak. A szájhagyomány szerint a romboláskor egész csomó mankót találtak a padláson: „eldobták” azok, akiket meggyógyított a víz vagy a sár, mert ez utóbbit is használták pakolásként. Azt is mesélik, hogy régen fájós lábú disznók dagonyáztak itt, s meggyógyult a lábuk - innen eredhetett Miskei Antal konok elhatározása, hogy megépíti a gyógyfürdőt.

Unokáját, Balog Veronikát férjét, Balog Mátyást is arról kérdezem oromparti tanyájukon, hogy mit hallottak a családban, miféle ok késztette a tehetős parasztgazdát fürdőépítésre. Megtudom, hogy igen különc és tántoríthatatlan ember volt Miskei Antal: hiába tiltakozott a család, amikor tíz láncával adta el a földeket az építéshez, nem tudták meggyőzni vállalkozásának kockázatos voltáról. Az is lehetséges, hogy a franciák ültettek bogarat a fülébe. Néhány kilométerre a fürdő helyszínétől terül el ugyanis a Kerekszék lápos-nádas, amelyet egy kút táplál sok évtizede - most is meggyújtható a kénes vize. A két világháború között, vagyis a régi Jugoszláviában állítólag a franciák itt szerettek volna fürdőt építeni olyan föltétellel, hogy huszonöt évig használják, utána itt hagyják. Mégsem kapták meg az engedélyt, s azóta is millió literszámra folyik el a minden bizonnyal értékes langyos víz. Csak keveseknek származik haszna belőle, akik időnként eljárnak ide, rendszerint reumás lábukat áztatják benne.

A zentai Történelmi Levéltárban megtalálható a Miskei-fürdőt hirdető plakát, melyen az olvasható, hogy a „Zenta város határában lévő Miskei fürdő különösen a csont, izület, bőr, rheuma, ischiás, női bajoknál valamint gyomorsav túltengésben szenvedők gyógyítására igen kiváló. Ivókúra, masszázs, pakolás.” A plakát arról is tájékoztat, hogy a fürdő orvosi felügyelet alatt áll, s a vendégeknek három nappal az érkezés előtt be kell jelentkezniük.

Fellelhető egy, a megnyitás előtti év(ek)ből, 1935-ből származó, Belgrádban végzett vízelemzés is, de korábban Budapesten is készült elemzés. Az adatokra dr. Fehér Illéstől, a zentai egészségügyi központ biokémikusától kértem magyarázatot.

- Eléggé idejétmúlt ez az analízis, mert ma már sok egyéb szempontból is vizsgáljuk a vízminőséget, de az szemmel látható, hogy igen nagy a kénszulfát tartalma: a szárazanyag mennyiségének majdnem 30 százalékát teszi ki. Ennek alapján valóban használható gyógyvízként. A kémiai oxigénigény szintén magas, ami viszont nem jó, mert a 15 mg literenként túl nagy, ivásra eszerint nem alkalmas. Persze ahhoz alaposabb, részletesebb elemzést kellene végezni, hogy tiszta képet kapjunk a vízről.

Amikor Balog Mátyással az egykori fürdő helyszínét nézegetjük, minden elemzés nélkül azt állapítjuk meg, hogy a valamikori nagyobb medencében és a kútban is igencsak megromlott már a víz összetétele: permetezéskor kiürített vegyszeres flakonok vannak benne, a parton szemét, a kútba állati tetemeket is dobáltak, a kisebb kút már megtelt szeméttel, és kiszáradt. Annál inkább elrettentő a látvány, mert már tudom, hogy milyen virágzó kert, gyümölcsös volt itt valaha, melyik részen sütöttek-főztek a vendégeknek, hol lehetett beszélgetés közben kóstolgatni az itt termelt bort.

Érthető, hogy éveken át jól működött a fürdő, és messze földön híressé vált. És nyilván még sokáig fogadta volna a betegeskedőket és sokat fejlődhetett volna, ha a tulajdonosa kezében hagyják.

Nem lehet tudni, hogy Miskei Antal sejtette-e már 1944. október 1-jén - 57 évesen -, hogy elkezdődött a vég. Ezen a napon, egy héttel az oroszok bejövetele előtt - feltehetően azzal összefüggésben - jelentette ugyanis be a hatóságnak, hogy a fürdő megszűnt működni. Bizonytalan, hogy mennyire hivatalosan és szervezetten, de 1954-ig fürödtek itt még az emberek.

A háborút követő új rendszerben konfiskálták a fürdőt:

- Először fölajánlottak Miskei Antalnak egy tanyát itt az Oromparton és egy zsidó házat Zentán - mesélik Balogék -, de ő azt mondta, hogy nem fogadhatja el, mert nem az övé. Utána aztán elvették ingyen, meg a földjeit is, ráadásul három év börtönre ítélték, mert kulák és fürdőtulajdonos volt.

Aztán jóformán közprédává vált az értékes létesítmény. Állítólag nem volt kifizetődő a működtetése. Hátránynak vélték, hogy távol esett - talán öt kilométerre - a várostól. Jól jöttek viszont Zentának a kádak és az egyéb felszerelés, amikor a városi fürdő épült - alighanem ez adta meg a kegyelemdöfést a kinti létesítménynek -, de az is csak néhány évig működött, természetesen nem gyógyfürdőként.

Miskei Antal pedig azután is, hogy Zentára került, különböző nyavalyákkal küszködő ismerőseinek Orompartról hordta a gyógyvizet. A határrendezés idején azt kérte, hogy a fürdőnél kapjon földet. Ez meg is történt, de a kút, a medence és a környéke jelenleg is állami-társadalmi tulajdonban van. Persze, az örökösök nemrégen beadták igényüket a kártérítésre, de attól még nem lesz ismét gyógyfürdő sem itt, sem a Kerekszéknél, sem Orompart más részén, bármennyire is szajkózzuk a gyógy- és faluturizmusban rejlő óriási lehetőségeket.

Forrás: Fodor István

http://archiv.magyarszo.com/arhiva/2006/06/24/main.php?l=b18.htm