Városi Múzeum

Kis zentai emlékezetkultúra

Pejin Attila történész, muzeológus ismeretterjesztő előadása

„Az utcanevek sokat elárulnak a település mindenkori lakóiról: azokról, akik adták e neveket, azokról, akik elfogadták, s azokról is, akik valami miatt megváltoztatták. S többségünk számára nem mindegy, hogy mi a MI utcánk neve, hiszen AZ egy kicsit a mi második vezetéknevünk is: az identifikáció egyik eszköze egy személyi igazolványban, egy útlevélben… Ezenkívül elárulja, voltak-e településünknek olyan szülöttei, akik kiérdemeltek egy utcát; esetleg a környezetüket nyitott szemmel vizsgáló lakók inkább másról nevezték el utcáikat. Az utcanevek jó példái az itt élő közösségben végbemenő dinamikus vagy kevésbé gyors ütemű fejlődésének, s egy-egy messzire ható politikai beavatkozásra is felhívja a figyelmet. Ugyancsak intő például szolgálhat az utókornak arra figyelmeztetve, hogy óvakodjon az elhamarkodott, hebehurgyán (olykor igen kártékonyan) végrehajtott utcanév-változtatásoktól, hiszen ahogy a szülő is csupán saját óhaját figyelembe véve ad többé-kevésbé megfontoltan (ám nem egyszer egészen bizarr indíttatásból) nevet gyermekének, miközben nem veszi figyelembe annak esetleges lélektani következményeit gyermeke személyiségének hosszú távú formálásában, ugyanúgy az utcák „keresztszülei” is sokszor hasonlóan tesznek. A különbség azonban nem elhanyagolható, hiszen míg a gyermek esetében mégiscsak egyéni sorsról van szó, az utca esetében egyének csoportja a szenvedő alany.”

(Zenta utcanévlexikona, 2000)