2020. 03. 01. | 00:00

MÁRCIUSI PROGRAMAJÁNLÓ
2020

Március 3., kedd, 19.00 óra. Művelődési Ház (közösségi terem)
Rest-art produkció
SOK SZÉP KIS JELEN
Dévényi Ádám szerzeményeiben költői minőségben szólt közéletről és egyéni sorsokról. A zajos, hangos sikernél biztos, hogy értékesebb a halkabb, de örökké tartó dalok művek megalkotása és előadása. Ádám ezt az utat járta. Míg körülötte jöttek-mentek a zajnokok, Ő dalnokként csendben végigjárta a neki szánt utat és alkotott, dalolt, amíg egészsége engedte. A Rolls Frakció és a Bikini is feldolgozott tőle dalokat, „Adj helyet magad mellett, Közeli helyeken” melyek a 80-as évek legnagyobb slágereive valtak.

Közreműködik: Szilágyi Áron, Verebes Judit, Ozsvár Róbert, Szalai Bence.

Március 4., szerda, 16.00 óra. Jézus Szentséges Szíve Templom
SACRUM TRIDUUM
A Szent Háromnap szertartásainak magyarázó bemutatása zenével, videóval és képekkel. Az első előadás 16 órától kezdődik. Témája: Nagypéntek liturgiája. A második előadás 17.30 órától kezdődik. Témája: Nagyszombat liturgiája. Előadó: Ft. mr. Szakály József címzetes prépost, a szabadkai Jézus, a munkás templom plébánosa. A rendezvény szervezője a Keresztény Értelmiségi Kör.

Március 5., csütörtök, 19.30 óra. Zentai Magyar Kamaraszínház (kamaraterem)
A Zentai Magyar Kamaraszínház előadása
Csurka István: DEFICIT
Szereposztás: X – Dévai Zoltán; Y – Verebes Judit; Z – Virág György; W – Lőrinc Tímea (Pataki Gyűrű-díjas). Jelmeztervező: Szélyes Andrea Natália. Díszlettervező: Perlaki Róbert (Tolnay Pál-díjas, Magyar Arany Érdemkereszt). Művészeti munkatárs: Perlaki Ilona. Rendező: Szilágyi Tibor (Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja).

„A több mint fél évszázados pályám egyik legnagyobb sikere Csurka István Deficitjének X-e. A Vígszínház tagjaként Horvai István rendezésében mutattuk be a Pesti Színházban 1979 őszén. Ez volt a darab ősbemutatója. Azt hiszem, aláhúzza a produkció kiemelkedő sikerét, hogy 387 alkalommal játszottuk zsúfolt teltház előtt nyolc szezonon keresztül. Bár színész-rendezőként nagyon sok produkciót rendeztem, meghatározó szakmai esemény számomra, hogy a Zentai Magyar Kamaraszínházban négy kiváló színésszel Csurka remekművét színpadra állíthatom.” (Szilágyi Tibor gondolatai)

Március 6., péntek, 18.00 óra. Zentai Magyar Kamaraszínház (kamaraterem)
A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete díjátadó ünnepsége
AZ ÉV ÚJSÁGÍRÓJA DÍJAK ÁTADÁSA
A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete (VMÚE) tizedik alkalommal adja át szakmai elismeréseit, amelyeknek presztízse az elmúlt évek során mind nagyobbá vált. A díjak megalapításának célja az volt, hogy az egyesület ráirányítsa a figyelmet a kiemelkedő teljesítményt nyújtó újságírókra, megköszönje a munkájukat, és arra ösztönözze őket, hogy a továbbiakban is hasonló színvonalú tevékenységet fejtsenek ki. A VMÚE minden évben öt kategóriában adja át szakmai elismeréseit: pályakezdő, írott sajtó, elektronikus média, valamint szórvány/kistérségi média és életműdíj. Az egyesület hagyományosan a magyar sajtó napjához kapcsolódóan szervezi meg a díjátadó ünnepségét, amely az elmúlt évek során a Zentai Magyar Kamaraszínházban talált állandó otthonra.
A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete díjátadó ünnepsége, amely nemzeti jelentőségű vajdasági magyar rendezvény, Magyarország Kormányának Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával, valamint a Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ és a Zentai Magyar Kamaraszínház partnerségével valósul meg.

Március 7., szombat, 10.00 óra. Művelődési Ház
XXII. Hagyományaink Ünnepe
„TEJ, TÚRÓ, TEJFEL…”
Zenta község hagyományőrző és hagyományápoló csoportjainak huszonkettedik bemutatkozó napja. A műsor előtt, 9.30 órától tejtermékekből készült hagyományos ételekből nyílik kiállítás a Művelődési Ház új közösségi terében. A kiállítást véleményezi Paskó Csaba mesterszakács és Nagy Abonyi Ágnes néprajzkutató. Ünnepi köszöntőt mond Perpauer Attila, községi oktatási és művelődési tanácsos, továbbá Paskó Csaba, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának tagja.

A bemutatott műsort Kiss Zsélykó néptáncpedagógus, Berec-Csizmadia Anna Junior Prima-díjas népdalénekes, Hézső Zsolt citeraoktató és Toldi István mesefa véleményezi. Vendégelőadó: Berec-Csizmadia Anna és a Juhász zenekar. Műsorvezető: Máriás Endre. A műsor után szakmai megbeszélés következik.

Főszervező a zentai Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ. Fő támogatóink: a Magyar Kormány, a Nemzetpolitikai Államtitkárság, a Bethlen Gábor Alap és Zenta Község Önkormányzata. A Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű regionális rendezvénye

Március 10., kedd, 11.00 és 13.00 óra. Zentai Magyar Kamaraszínház (nagyterem)
A Zentai Magyar Kamaraszínház előadása
A HÁROM ARANYGYŰRŰ
Zenés mesejáték
Szereplők: Rongyos királyfi – Szilágyi Áron; Királylány – Verebes Judit; Öreg barát, Liba – Virág György; Gebe/Paripa, Király. Liba – Dévai Zoltán; Fekete király, Sárkány – Nešić Máté; Szatócs, Csinos királyfi, Sárkány, Liba – Papp Arnold; Özvegy Burkus királyné, Liba – Lőrinc Tímea (Pataki Gyűrű-díjas). A mesét színpadra alkalmazta: Mészáros Anikó. Zene: Bakos Árpád. Jelmez: Janovics Erika. Díszlet: Crnkovity Gabriella. Színpadi mozgás: Crnkovity Gabriella. Rendező: Crnkovity Gabriella.

Március 10., kedd, 17.00 óra. Zentai Alkotóház
Könyvbemutató
LÉGY BÁTOR ÉLNI!
Döme Ibolya legújabb kötetének ünnepélyes bemutatója

Március 11., szerda, 11.00 és 13.00 óra. Zentai Magyar Kamaraszínház (nagyterem)
A Zentai Magyar Kamaraszínház előadása
A HÁROM ARANYGYŰRŰ
Zenés mesejáték
Szereplők: Rongyos királyfi – Szilágyi Áron; Királylány – Verebes Judit; Öreg barát, Liba – Virág György; Gebe/Paripa, Király. Liba – Dévai Zoltán; Fekete király, Sárkány – Nešić Máté; Szatócs, Csinos királyfi, Sárkány, Liba – Papp Arnold; Özvegy Burkus királyné, Liba – Lőrinc Tímea (Pataki Gyűrű-díjas). A mesét színpadra alkalmazta: Mészáros Anikó. Zene: Bakos Árpád. Jelmez: Janovics Erika. Díszlet: Crnkovity Gabriella. Színpadi mozgás: Crnkovity Gabriella. Rendező: Crnkovity Gabriella.

Március 12., csütörtök, 11.00 óra. Zentai Magyar Kamaraszínház (nagyterem)
A Zentai Magyar Kamaraszínház előadása
A HÁROM ARANYGYŰRŰ
Zenés mesejáték
Szereplők: Rongyos királyfi – Szilágyi Áron; Királylány – Verebes Judit; Öreg barát, Liba – Virág György; Gebe/Paripa, Király. Liba – Dévai Zoltán; Fekete király, Sárkány – Nešić Máté; Szatócs, Csinos királyfi, Sárkány, Liba – Papp Arnold; Özvegy Burkus királyné, Liba – Lőrinc Tímea (Pataki Gyűrű-díjas). A mesét színpadra alkalmazta: Mészáros Anikó. Zene: Bakos Árpád. Jelmez: Janovics Erika. Díszlet: Crnkovity Gabriella. Színpadi mozgás: Crnkovity Gabriella. Rendező: Crnkovity Gabriella.

Március 12., csütörtök, 19.00 óra. Kevi (Móra István Művelődési Egyesület)
Március idusának ünnepe
„HALLJÁTOK-E A DALT?”
Ünnepi megemlékezés az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulójának emlékére a kevi Móra István Művelődési Egyesület szervezésében. Az ünnepi műsor keretében színpadra lép Barta Júlia és Molnár Krekity Olga. Közreműködik: Bede Anett (gitár, ének) valamint bemutatkoznak a helyi óvodások, kisiskolások. Ünnepi beszédet mond Czegledi Rudolf polgármester

Március 13., péntek, 12.00 óra. Városháza oszlopcsarnoka
Március idusának ünnepe
IN MEMORIAM GRÓF BATTHYÁNY LAJOS
Batthyány Lajos gróf, az első felelős magyar kormány miniszterelnöke emléktáblájának megkoszorúzása, a „népek tavaszának” magyar reménységeit megvalósítani igyekvő, mártírhalált halt miniszterelnök tiszteletére. Történelmi összefoglalót Juhász Attila magyartanár mond. Közreműködik: Baráth László és Baráth Emília

Március 13., péntek, 16.00 óra. Felsővárosi köztemető
Március idusának ünnepe
KEGYELETES KOSZORÚZÁS
Alkalmi tiszteletadás és főhajtás az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc áldozatainak emléksírhelyénél a zentai Délibáb Magyar Művelődési Egyesület közreműködésével. Művészeti vezető: Recskó Szabolcs. Ünnepi beszédet mond Pék Zoltán köztársasági képviselő, a VMSZ Zenta Községi Szervezetének elnöke

Március 13., péntek, 18.00 óra. Művelődési Ház
Március idusának ünnepe
KÖDDEL ÖSSZEKÖTVE
Ünnepi megemlékezés az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulójának emlékére. A műsorban közreműködik a Cor Jesu Városi Kamarakórus (művészeti vezető: Miklós Réka), a zentai Ispiláng néptánccsoport (művészeti vezetők: Baji Endre és Gnadig Kornélia) és dabasi Kossuth Művelődési Központ Tilinkó Néptáncegyüttese. (koreográfus és művészeti vezető: Farkas Gábor és Ragula Dalma; az együttest kiséri: Takács Bori és zenekara). Ünnepi köszöntőt Czegledi Rudolf polgármester mond. Az ünnepi rendezvénysorozat főszervezője és támogatója a Zenta Község Önkormányzat és a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ

Március 14., szombat, 09.00 óra. Zentai Alkotóház
KŐZMŰVES-FOGLALKOZÁS
A Gyermekbarátok Egyesülete szervezésében

Március 14., szombat, 18.00 óra. Bogaras (Bácska Helyi Közösség)
Március idusának ünnepe
MÁRCIUSI FORDULAT
Ünnepi megemlékezés az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulójának emlékére a bogarasi Bácska Helyi Közösség szervezésében. Az ünnepi műsorban fellépnek a Búzavirág Művelődési Egyesület csoportjai

Március 16., hétfő, 19.30 óra. Zentai Magyar Kamaraszínház (nagyterem)
A Zentai Magyar Kamaraszínház előadása
Carlo Goldoni: A FOGADÓSNŐ
Szereplők:
Rippafratta lovag – Dévai Zoltán; A lovag szolgája – Papp Arnold; Forlipopoli, őrgróf – Nešić Máté; Albafiorita, gróf – Virág György; Mirandolina, fogadósnő – Lőrinc Tímea (Pataki Gyűrű-díjas); Fabrizio, a fogadó pincére – Szilágyi Áron; Ortensia, színésznő – Verebes Judit. Ének-mentor: Koncz Éva. Jelmez: Janovics Erika. Díszlet: Mészáros Tibor. Rendező: Mészáros Tibor.

Március 17., kedd, 11.00 óra. Zentai Magyar Kamaraszínház (nagyterem)
A Zentai Magyar Kamaraszínház előadása
Carlo Goldoni: A FOGADÓSNŐ
Szereplők:
Rippafratta lovag – Dévai Zoltán; A lovag szolgája – Papp Arnold; Forlipopoli, őrgróf – Nešić Máté; Albafiorita, gróf – Virág György; Mirandolina, fogadósnő – Lőrinc Tímea (Pataki Gyűrű-díjas); Fabrizio, a fogadó pincére – Szilágyi Áron; Ortensia, színésznő – Verebes Judit. Ének-mentor: Koncz Éva. Jelmez: Janovics Erika. Díszlet: Mészáros Tibor. Rendező: Mészáros Tibor.

Március 18., szerda, 18.00 óra. Városi Múzeum
Kiállításmegnyitó
ÉRETTSÉGI KIÁLLÍTÁS
A Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium képzőművészeti tagozatának végzősei minden évben érettségi kiállítást rendeznek. Ilyenkor a négy éven át tartó tanulmányaik során készített legsikeresebb munkáikat állítják ki, így méltó módon mutatva meg szakmai fejlődésüket és tanáraikkal való közös munkájukat. Idén a 2016–2020-as generáció mutatkozik be a közönségnek.

A kiállítás megtekinthető április 6-áig a Városi Múzeum galériatermében.

Március 19., csütörtök, 17.00 óra. Zentai Alkotóház
MAGYAR TALÁLMÁNYOK AZ ÉVSZÁZADOK SORÁN
Korenchy László képvetítéssel egybekötött ismeretterjesztő előadása

Március 20., péntek, 17.00 óra. Zentai Alkotóház
DÁNIEL PRÓFÉTA
Msgr. Nagy József esperes-plébános ismeretterjesztő előadása

Március 20., péntek, 19.00 óra. Művelődési Ház (Tornyos)
Március idusának ünnepe
„FÖLTÁMADOTT A TENGER, A NÉPEK TENGERE…”
Ünnepi megemlékezés az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulójának emlékére a Tornyosi Helyi Közösség és a Herőce Polgárok Egyesülete szervezésében

Március 22., vasárnap, 19.30 óra. Művelődési Ház (kamaraterem)
Kai Hensel: KLAMM HÁBORÚJA
Meddig terjed a tanár hatásköre, hol kezdődik és meddig tart a felelőssége? Mennyiben okolható egy tanári döntés, egy osztályzat az iskola falain kívül történt tragédiáért? Ezeket a kérdéseket boncolgatja a Klamm háborúja c. monodráma, melyben egy tanár küzdelmét, belső vajúdását láthatjuk a saját maga számára felállított erkölcsi és tanítási normák és a saját lelkiismerete között. Az előadás a tanárt megszemélyesítő László Sándor megrendítő vallomásán keresztül kérdez rá a tanár–diák kapcsolatokra, az iskolai problémákra, valamint a gyermekkori traumák személyiség-torzító hatásaira. Szereplő: László Sándor. Rendező: Mezei Kinga.

Március 23., hétfő, 18.00 óra. Zentai Alkotóház
VIRRASZTOK
Az ötven éves szabadkai Életjel – Csáth Géza Művészetbaráti Kör bemutatja Bata János Megkopott táj című verseskötetét. Az est vendége a költő. Fellép: Barát Magdolna, Bencsik István, Köteles Füleki Erzsébet, Miklenovics Aranka, Némedi Imre.
Közreműködik: Baráth László (tárogató). Rendező: Horváth Emma.

Részlet a könyv előszavából:
A végvári vitéz hét napja

A hét első napján, a vitéz, Magyarkanizsának fordul, és meghallgatja a fejetlen Keresztelő, az összezúzott arcú Anya, a lefejezett Krisztus kórusba mondott hét szavát, hogy: Ember, segíteni csak a szenvedő Isten tud!

Akár a hiszekegyet vallja hitét, nemcsak kedden, napjában megannyiszor, azok helyett is, akik világgá futottak, hogy: itt, a Duna és a Tisza között van a hazám, mint jó asszony combja ölel a két folyó, és rejt majd földje magába, mint jó asszony öle. De miféle élettelen út vezet az anyaföldbe!? (Iancu Laura)

A belépés díjtalan.

Március 25., szerda, 18.00 óra. Művelődési Ház (nagyterem)
„A MAGAD HELYÉN”
A zentai Pro Urbe-díjas Mécsvirág együttes előadása vajdasági költők verseiből. A műsorban fellép: Baráth Hajnal Anna és Zsoldos Ervin verséneklő valamint Verebes Krnács Erika előadóművész.

Március 27., péntek, 18.00 óra. Zentai Alkotóház
Világutazók 2020
KERÉKPÁRRAL A KAUKÁZUSON ÁT!
Vörös Tamás képvetítéssel egybekötött úti élménybeszámolója.

Tamás arról mesél, hogy hogyan lehet 52 nap alatt 7700 km-t biciklizni és közben világot látni.

„Az idei év nyarán, 52 nap alatt, több mint 7690 km-t tettem meg kétkerekű vasparipám hátán, egy utánfutót vonszolva magam után. 9 országon át tekertem, többek között meglátogattam Ukrajnát, Oroszországot és Grúziát.”

Március 27., péntek, 18.30 óra. Művelődési Ház (nagyterem)
ÜNNEPI MŰSOR A KÖZGAZDASÁGI ÉS KERESKEDELMI ISKOLA ALAPÍTÁSÁNAK 60. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL

Március 28., szombat, 10.00 óra. Dr. Berényi János Agrárinnovációs Iroda
ELŐKÉSZÜLET A 2020. ÉVI PÁLINKAFŐZÉSI IDÉNYRE
A Zentai Pálinkabírálók Társaságának rendezvénye. Előadó: dr. Rózsa Péter

Március 28., szombat, 15.00 óra. Szövetkezeti Otthon (Felsőhegy)
HÚSVÉTVÁRÓ ÉTELKIÁLLÍTÁS
A Felsőhegyi Könyvtár Csoport hagyományos húsvétváró ételkiállítást szervez a felsőhegyi Szövetkezeti Otthonban. A szervezők 14 órától kultúrműsorral is kedveskednek az érdeklődőknek. Az ételeket dr. Szőke Anna néprajzkutató véleményezi

Március 28., szombat, 19.00 óra. Aleksandar S. Vujić Városi Hangversenyterem
GITÁRKONCERT
Flávio Apro adai származású, közismert brazíliai gitárművész és tanár fellépése

Március 30., hétfő, 18.00 óra. Zentai Alkotóház
Világutazók 2020
AGRA – A VÖRÖS ERŐD
Gere Lídia filmvetítéssel egybekötött úti élménybeszámolója

„Az Agrai Erődben látható a Mogul Birodalom kőbevésett története. A félelmetes rozsdavörös falakat Nagy Akbar a leghatalmasabb mogul fejedelem emeltette, a csillogó fehér márványpalotákat Sáh Dzsahán építtette hozzá. A kőpalota-erőd története három mogul uralkodó életén ível át: Akbarén, a fiáén Dzsahángírén, valamint unokájáén Sáh Dzsahánén. A falakon belül mesés palotát építettek, a mogul korra oly jellemző építészeti stílusban, de annál bonyolultabban díszítve.
Európában évszázadokba telt, amíg a zord középkori citadellákbol kialakultak a kecses reneszánsz paloták, Agrában azonban a fejlődési folyamat három generáció alatt végbement. Az erőd egyik legmeglepőbb jellemzője: a hirtelen átalakulás a katonai erő bizonyításából a tékozló szépségbe.
Senki sem vitatja az erőd katonai jelentőségét. A Jamuna folyó partján félkör ívben helyezkedik el, a folyó alkotja egyik oldalát és 21 m magas fal veszi körül, ezt egy 12 m széles vizesárok, majd újabb 21 m magas fal követi. Ez a hasadékokkal és lőrésekkel teletüzdelt, kettős fal szemmel láthatolag elég erős ahhoz, hogy bárkit távoltartson attól a belső paradicsomtól, amelynek tornyait csak kivülről lehet bámulni. Szinte meglepődünk, hogy ebbe az áthatolhatatlannak látszó kőtömegbe mégis be lehet jutni, mindössze jegyet kell váltani az Amar Singh kapunál.
A Jamuna folyó pitoreszk keleti partján számos történelmi kert, palota, pavilon található, közülük azonban a legszebb Itmad-Ud-Daulah Núr Dzsehán királynő apjának és Mumtáz Mahal nagyapjának síremléke. A kicsi, de elegáns kertmauzóleumot márvány ékszerládikának nevezik. A fehér márvány, színes mozaikok, kőintarziák, rácsozatok jelzik az átmenetet a vörös, masszív homokkő építészetről Sáh Dzsahán Tádzs Mahaljához.
Az emlékmű arányai csodálatosak. A kétemeletes épület csaknem egész felületét féldrágakő mozaik díszíti. Az alsó szint 4 sarkáról négy alacsony minaret emelkedik. Ez az első mogul épület, amelyet teljes egészében fehér márványból építettek. Diszítésén a perzsa hatás erősen érezhető.
Agrától 10 km-re északra Szikándra a mogul csodaváros méltó befejezése körutunknak. Itt áll Nagy Akbar sírja. A császár mauzóleuma egy nagy kert közepén épült. A kertbe impozáns vörös homokkő kapuépítményen lehet bejutni. A kapu sarkain, a mogul kőberakásokban tobzodó négy karcsú minaret áll. Ezek a Tádzs Mahal mintaképei. A kert tipikus charbagh, vidáman futkároznak benne a majmok, zavartalanul legelnek az antilopok.
A mozaikok fehér márványból, fekete palából, színes kövekből kirakottak. Az erőteljes négyszintes építmény inkább hindu mint mogul stílusú. Tökéletes szimmetria jellemzi. A sírkamra a földszinten van. A legenda szerint a márványtalapzatot egykor a Kohinoor gyémánt diszítette.” (Gere Lídia)

Március 31., kedd, 19.30 óra. Zentai Magyar Kamaraszínház (nagyterem)
A Zentai Magyar Kamaraszínház Diákszínjátszóinak bemutatója
KAMASZKOROM VISZONTAGSÁGAI
A csapat ötletei alapján
Szereplők: Bata Trisztán, Csízik Boglárka, Fodor Kinga, Fuszkó Dóra, Gulyás Csenge, Gyetvai Balázs, Hegedűs Benjámin, Kecskés Rozi, Ormai Enna, Kovács Dorina, Kőrösi Violetta, Nagy Anikó, Szabó Róbert, Vajda Noémi. Rendezők: Dévai Zoltán és Papp Arnold.

„A felnőtté váláshoz vezető úton talán a kamaszkor a legzűrzavarosabb időszak. A kamaszok keresik a helyüket a világban, próbálnak önállósodni, leválni a szülőkről, egyre öntudatosabbá válnak, egyre erőteljesebben formálódik az énképük, ugyanakkor sérülékenyek, tombolnak bennük a hormonok, küzdenek felfokozott igazságérzetükkel, és mindeközben megpróbálnak jófejnek látszani kortársaik körében, és menőnek az ellenkező neműek szemében. És mind eközben a szülők pedig folyton azzal nyúzzuk őket, hogy tanuljanak, ne hordjanak szakadt farmert, ne vegyenek túl rövid szoknyát, és egyáltalán: hogy merészelnek visszabeszélni, amikor eddig kis szófogadó, apa-anya cuki kiscicái voltak?!” (Papp Arnold)